A magányosság legyőzése

A magányosság legyőzése

Írta: Judith Kloosterman | Publikált: 2015. május 4.

Egy nap sok évvel ezelőtt az életem hirtelen megváltozott. A férjem váratlanul meghalt, és minden teljesen más lett.

Kezdetben nagyon nagy volt a sokk, és annyira kábult voltam, hogy az életem a barátaim és a családom segítségétől és imáitól függött.

A hónapok múltával a helyzetem letisztult, és sok változással kellett megküzdenem, beleértve az egyedüllétet. Rám nehezedett a valóság: több mint 44 év után már nem vagyok része egy párnak! Már nem várt rám otthon társ, senki sem volt ott, akivel beszélhettem volna, senki, akivel tervezgethettem volna a következő kirándulást. Magányosnak éreztem magam.

Otthon is alkalmazkodnom kellett az új helyzethez. A következő évben kerültem a közös hálószobánkat. A főzés egy személyre különösen nehéz volt. A magányosság hullámokban tört rám, szorítást éreztem a mellkasomban, amit kiválthatott például egy esküvő, amikor eszembe jutottak a régi emlékek. Ezek a gondolatok kínoztak, és gyűlöltem őket. Muszáj volt felülkerekednem rajtuk, de hogyan?

Mit mond a Biblia a magányosságról?

Dávid király is átélt erős magányt és elhagyatottságot. Azonban ő nem csak a csatában volt harcos; ő harcolt a hitéért is! Istenhez kiáltott ínségében és kétségbeesésében, így erőt és reménységet kapott a kitartásra!

Istenhez kiáltott ínségében és kétségbeesésében, így erőt és reménységet kapott a kitartásra!

„Tekints reám és könyörülj rajtam,
mert árva és szegény vagyok.
Eláradtak szívemnek szorongásai,
nyomorúságaimból szabadíts meg engem.
Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet;
bocsásd meg minden bűnömet.
Lásd meg ellenségeimet, mert megsokasodtak,
és gyilkos gyűlölséggel gyűlölnek engem.
Őrizd meg lelkemet és szabadíts meg engem;
ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam.
Ártatlanság és becsület védelmezzenek meg engem,
mert téged várlak.”
Zsolt. 25,16-21.

Ahelyett, hogy Istent hibáztatta volna, és azt kérdezte volna: „Miért én?”, Dávid közeledett teremtőjéhez legmagányosabb pillanataiban. Nekem is nagyon nagy szükségem volt szellemi harcot folytatni azért, hogy ezt az erőt kapjam, ami kiemelte Dávidot a csüggedtségből.

Egyedüllét vagy magányosság?

Az egyedüllét és a magányosság nem ugyanaz. Egyedül is boldog lehetek helyzetemtől függetlenül, és magányos lehetek még az embertömegben is. Ráébredtem, hogy azért éreztem magam magányosnak, mert az irigység, keserűség és önsajnálat kínoztak olyan gondolatokkal, mint például: „Mindenki mással van együtt. Csak én vagyok egyedül.” A magányosság egy elmeállapot, ami miatt úgy éreztem, el vagyok választva a többi embertől. Viszont ha ez egy elmeállapot, akkor tudtam, hogy ellenállhatok ezeknek a gondolatoknak, és megtagadhatom, hogy szívembe és életembe kerüljenek. Tehát úgy tettem, ahogy 2 Korintus 10,5-ben van írva, és „foglyul ejtettem minden gondolatot, hogy engedelmeskedjen Krisztusnak!”

Az egyedüllét és a magányosság nem ugyanaz.

Más versek is, mint például ez: „Semmi felől ne aggódjatok” (Filippi 4,6), segítettek abban, hogy gondolataimat a helyes irányba tereljem. Megragadtam ezt a verset: „Mindenekért hálákat adjatok, mert ez az Isten akarata számotokra.” (1 Thessalonika 5,18). Ahhoz, hogy hálás legyek, teljesen át kell adnom magam Istennek, és elfogadnom, hogy Isten az, és nem én, aki meghatároz. A „minden” ezt jelenti: amikor kívülállónak érzem magam, amikor sajnálom magam, amikor bármilyen módon sértve érzem magam – nem számít semmilyen körülmény! Mindig őszintén mondhatom: Köszönöm, Jézus, ezt a helyzetet, mert ez Isten akarata számomra! Ezt akarom: Isten akaratát tenni, ameddig csak élek! Ez egy harc!

A hála a legnagyobb fegyver

Néha az egyszerű „köszönöm” lehet kicsit pontosabb is. „Uram, szomorú vagyok, mert ma lenne a házassági évfordulónk.” Aztán céltudatosan megköszönöm a sok évet, amit együtt tölthettünk. Vagy: „Uram, most rosszul érzem magam, mert mindenki túl elfoglalt ahhoz, hogy velem töltse az időt.” Aztán hozzáteszem: „Köszönöm, Jézus, a sok drága barátot, akiket adtál nekem.” Aztán megnevezem őket, imádkozom értük és kérem Istent, hogy különösen áldja meg őket és segítse őket minden szükségükben. Újra és újra megtapasztaltam, hogy ha tudatosan küzdök a háláért, ellenállva a negatív gondolatoknak, akkor a szomorúságnak és a magányosságnak el kell tűnnie, és hálával gondolok arra az időre, amit együtt tölthettünk.

Eszembe jut, hogy egy hálás ember nem sajnáltathatja magát!

Múlik az idő, és néha a legegyszerűbb dolog is fel tudja kavarni az érzelmeimet, például egy őszülő pár látványa, ahogy kéz a kézben vásárolnak. Ez emlékeztet a veszteségemre, arra, hogy egyedül vagyok, és hogy nem fogom az időskoromat szeretett párommal tölteni. Ezek a pillanatok időnként még mindig próbálnak felülkerekedni rajtam. Ekkor eszembe jut, hogy egy hálás ember nem sajnáltathatja magát! És boldogan jelentem, hogy ez a fegyver – „Mindenekért hálákat adjatok” – továbbra is nagyon nagy segítség nekem, amikor szükségem van rá napról napra!