Krisztus nagyköveteként viselkedni

Krisztus nagyköveteként viselkedni

Írta: Laura Kloosterman | Publikált: 2015. december 18.

Ültem a repülőtéren, várva türelmesen arra, hogy felszállhassak a gépre. Minden olajozottan a terv szerint ment. Különösen odafigyeltem, hogy mindennel elkészüljek, időben kiérjek, és véletlenül se kelljen rohannom. A gépem a táblára került, és az emberek elkezdték a beszállást.

„Igen!” – gondoltam magamban, „Minden rendben fog menni!” Egyik közeli barátom esküvőjére tartottam, erre a nagy eseményre már régóta vártam. A repülő röviddel a ceremónia kezdete előtt szállt volna le, így kevés idő maradt az érkezés utánra.

Megtaláltam a helyem és beöveztem magam. Körülöttem csupa nyugodt és elégedett embereket láttam. Az utaskísérő a szokásos utasításokat mondta, míg az utolsó utasok is megtalálták helyüket. Elkezdtem álmodozni magamban arról, milyen csodálatos lesz a barátaimmal való újra találkozás, és milyen szép lesz látni, ahogy ő férjhez megy…

Egy váratlan fordulat

Kereszténynek vallom magam, és mégis egy ilyen kicsi kis élethelyzet képes teljesen eltéríteni. Valóban okot adna ez nekem arra, hogy felhergelődjek és rosszul reagáljak?

Aztán egyszer csak: „Értesítjük kedves utasainkat, hogy mechanikai problémák miatt késni fogunk…” Nem hallottam a bemondás többi részét—pánik és harag kezdett forrni bennem. „Hogyan történhetett ez most? Velem? Ez szégyenletes!” Gondolataim háborogtak. Aztán elkezdtem a körülöttem ülőkhöz beszélni. Amint a percek órává, majd még egy további órává lettek, már nem maradt sok vidám arc, sajnos—beleértve a magamét is. Az emberek kezdtek durván beszélni az utaskísérőkhöz, és a panaszok sűrűn és gyorsan repkedtek a boldogtalan emberektől. A repülő elejében egy hölgy kiabálni kezdett.

Éreztem, ahogy egyre jobban csökken a türelmem, mikor felfogtam, lemaradok az esküvőről! Ezért még valaki számolni fog! Éppen készültem felállni, hogy „valakit kiosszak” amikor megálltam egy pillanatra és megláttam a kiszolgáltatott utaskísérőket, ahogy minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megválaszolják a kérdéseket és pozitívak maradjanak.

Akkor átgondoltam a reakcióm és rájöttem, a panaszkodás szellemének estem rabjává! Ekkor eszembe jutottak a következő versek az 1 Kor. 13:5- ből: „A szeretet nem cselekszik éktelenül (durván)…” Ez volt a számomra az éppen akkor szükséges megoldás! Kereszténynek vallom magam, és mégis egy ilyen kicsi kis hétköznapi helyzet képes ilyen fordulatot eredményezni. Valóban okot adna ez nekem arra, hogy felhergelődjek és rosszul reagáljak? Nem alázkodhatom meg inkább, beismerve, hogy Isten pontosan tudja, mit tesz, és mindez a nyugtalanság nem juttat el az esküvőre amúgy sem?

A helyes hozzáállás

…egyetlen dolog, amit tehettem: dogozni azon, hogy bemenjek a nyugalomba, hogy segítségül legyek mind magam, mind mások számára.

Csendben Isten előtt bánkódtam ott az ülésemen, és azt választottam, hogy nem engedem, hogy hatást gyakoroljon rám ez a dolog tovább. Nyugtalan és hergelő gondolataimat le kellett csendesítenem. A barátom férjhez megy, attól függetlenül, hogy én ott vagyok, vagy sem; ezen ott én semmit sem segíthettem. Ha mindent feje tetejére állítunk is, nem segít semmit.

Letisztult hát bennem, hogy az egyetlen dolog, amit tehetek: dolgozni azon, hogy bemenjek a nyugalomba, hogy segítségül legyek mind magam, mind mások számára… Azt is megtanultam, hogy ne engedjem magam akármilyen szellemek által foglyul ejteni ezekben a mindennapi élethelyzetekben.

Ez csak egy kis példa volt, azonban ilyenféle élethelyzetekbe kerülünk mindannyian minden áldott nap. Mennyire „kényszerít engem Krisztus szeretete” úgy, hogy otthon, iskolában és munkahelyen is úgy viselkedem, mint Krisztus nagykövete, ahelyett, hogy a természet szerinti hajlamaimat követve reagálnék? (2 Kor. 5:14-21) Durva (éktelen) módon való reagálás a szeretet hiányát jelenti. Az a reménységem, hogy figyelmes és éber leszek az ilyen kis élet próbákban, amikkel életem során találkozom, hogy szeretni fogom embertársaimat és mások számára áldásos módon fogok viselkedni!

„A szeretet nem cselekszik éktelenül, nem keresi a saját hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt…” 1 Kor 13:5.