Tarts Lisbeth Johnsennel a BKM bergeni stúdiójába, ahol épp egy buzdító, inspiráló ének felvétele folyik – főleg fiatalok számára – melyet egy ifjú énekes előadásában hallhatunk.
Lent egy kanyargós, meredek domb oldalán, egészen az Északi-tenger vad partjainál, ahol a hullámok kegyetlenül ostromolják a szigeteket, a viharban egy kicsi, idős ház áll. Ahogy közelebb érek a világos ablakokhoz, zongora hangját hallom. Megérkeztem a BKM bergeni hangstúdiójába, ahol néhány ember a melegben üldögél, zenél és énekel. De mi is tulajdonképpen a feladatuk, amiért estéről estére összegyűlnek itt?
„Ez a legjobb hely a munkára” – mondja Karethe Opitz, aki kezében kávéscsészét tartva ül, és kitekint a sötét viharra. „Nagyon inspiráló. A hullámok néha az ablakig felcsapnak!”
Karethe az egyik zenei felelős Bergenben. Ma éppen egy új ének felvételén dolgoznak.
„Egy régi ének, melyet egy húszas éveiben járó lány írt, és sokan kértek minket, hogy vegyük fel.” Karethe szerint ez azért van, mert sokan tudnak azonosulni a tartalommal. „Ahogy én értem, a saját akaratod feladásáról és Jézus követéséről szól. Ekkor békét lelsz a szívedben, bármilyen ellenállással is találkozol.”
A feléneklésre a huszonöt éves Ruben Holm Andersent kérték fel.
„Az ének szövege nagyon jó – mondja Ruben – észre lehet venni, hogy a szerzőnek égő vágya volt Istent követni, függetlenül attól, hogy mivel szembesül az életben.”
„Észre lehet venni, hogy a szerzőnek égő vágya volt Istent követni, függetlenül attól, hogy mivel szembesül az életben.”
Ruben beszél arról is, mennyire szeret zenélni és énekelni, különösen a Keresztény Testvéri Közösség énekeit. „Nagyon különleges Az Úr Útjai énekeskönyvből énekelni. Hatalmas erő van benne, és ezek az énekek jövővel és reménységgel vannak telve.”
Ruben bemegy a kis, hangszigetelt helyiségbe, ahol a hangfelvétel zajlik, miközben Karethe a műszereknél ül és különböző gombokat nyomogat, amilyeneket én még sohasem láttam.
Egy gombot felismerek, ez a REC-gomb (felvétel-gomb). Amikor Karethe megnyomja, Ruben hangja hallatszik a szigetelt szobából. Számomra furcsának tűnik egy sötét szobában egyedül énekelni, de amikor felveszem a fejhallgatót, ugyanazt hallom, amit ők: egy szépen elkészített éneket.
Nekem egész jónak hangzik, de nyilvánvalóan a professzionális füleket mindez nem elégíti ki.
„Éld bele magad az énekbe!”
„Gyere ki újra, Ruben!” – mondja Dag Helge Bernhardsen, a bergeni zenefelelős. Az énekes ezúttal az átélésről kap felvilágosítást. „Csak énekelni nem elég, bele kell merülnöd a szövegbe” – utasítja Dag Helge.
„Ez nagy kihívás” – magyarázza Karethe. „Ha az énekes át szeretné adni az üzenetet, meg kell értenie és személyesen át kell élnie azt.”
„A lényeg, hogy azonosuljon a szerző mondanivalójával” – teszi hozzá Dag Helge.
Ruben rövid szünetet tart, hogy a szöveget alaposabban áttanulmányozza, miközben Dag Helge újabb kanna kávét készít. Karethe elmondja, hogy a visszajelzéseket tekintve ezek az énekek hatalmas jelentőséggel bírnak sokak számára.
„Magam is sokszor tapasztaltam az énekek által kapott hatalmas segítséget, amikor nehéz helyzetben voltam. Pillanatok alatt megváltoztathatják a gondolataimat.”
„Manapság a fiatalokat rengeteg negatív hatás éri a média stb. által, talán több, mint bármikor a történelem folyamán. Ezek a dolgok károsak, és szellemileg összetörhetik az embert. Ilyenkor szükség lehet valami jó és hasznos dologra, ami a másik irányba vonzza őket. Magam is sokszor tapasztaltam az énekek által kapott hatalmas segítséget, amikor nehéz helyzetben voltam. Pillanatok alatt megváltoztathatják a gondolataimat.”
A szünet után Ruben visszatér, és ismét készen áll az éneklésre. Bemegy a mikrofonhoz, miközben Karethe és Dag Helge felveszi a fejhallgatót. Elénekli az első versszakot, Karethe pedig körbepördül a székével. „Ez sokkal jobb volt, Ruben!” – mondja mosolyogva.
Ruben szerint a gyártók rendkívüli munkát végeznek. „Karethe és Dag Helge nagyon fontos visszajelzésekkel támogatnak minket, énekeseket. Világos céljuk van a készülő zenével. Itt nem tömeggyártásról van szó, hanem arról, hogy minden felvétel megérintse a hallgatók szívét.”
Úgy határozok, hogy hagyom a zenecsapatot békésen tovább dolgozni, felveszem a kabátomat, és ismét kimerészkedem a viharba. Úton a meredek dombokon felfelé a munkájukból kapott ízelítőre gondolok, és nagyon várom, hogy meghallgathassam a kész éneket, főleg most, hogy már tudom, milyen sok munka áll mögötte.
Hallgasd meg a felvételt itt: «Da korset jeg tok»