Keresztény Testvéri Közösség
- Hisszük, hogy miután bűnbocsánatot kaptunk, az az elhívásunk, hogy - mint tanítványok - Krisztust követve legyőzzük a bűnt és szentek legyünk, ahogyan Ő is szent.
- Azáltal, hogy a Szent Szellem segítségével megtagadjuk magunkat, a megszentelődés folyamatába lépünk be.
- A Biblia az alapja és útmutatója a hitünknek és tanításunknak.
- Vannak közösségeink és munkát végzünk több mint 65 országban.
- Ez a honlap kifejezetten neked készült, ha érdekel, hogy ilyen életet élj keresztényként.
Tudj meg többet a Keresztény Testvéri Közösségről a rólunk oldalon.
Tulajdonképpen mi a különbség a kísértés és a bűn között? Ha megkísértetem, úgy érezhetem keresztényként, hogy tisztátalan leszek azáltal és hogy vétkeztem a gondolati életemben. Ez valójában nem igaz. A kísértés nem bűn, hanem a hitem megpróbáltatása. Az evangélium által kitarthatok a kísértésben anélkül, hogy egyetlen alkalommal is bűnt követnék el.
Bűnre való hajlamom – bűn a természeti-testben.
A bűn az engedetlenség miatt jött be a világba, melyet az első ember Ádám és Éva elkövetett. Minden utódja örökölte a bűnt a természeti-testben – nem hibásként, hanem mint egy hajlamot vagy kívánságot, inkább saját akaratuk követni, mint Istenét. A Biblia sokféle kifejezést használ ennek a hajlamnak kifejezésére: természeti-testben lakozó bűn, bűnteste, a bűn törvénye, kívánságok és vágyakozások, stb. Pál a Roma 7,18-ban írja: „Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a (természeti-)testemben jó”. Pál így írja le ezt a bűnre való hajlamot, amit mindannyian örököltünk.
Kísértés és bűn
Jakab nagyon világosan ír a kísértés és a bűn témájáról. „Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván bűnt szül: a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” Jakab 1, 13-15.
Ebből láthatjuk, hogy a kísértés önmagában nem ugyanaz, mint elkövetni, vagy megtenni a bűnt. A bűn egy megfogantatásnak az eredménye – mikor az értelmem egyetért a kívánsággal (vagy vággyal) ami a természeti-testemben, vagy emberi természetemben lakik. Ez azt jelenti, hogy a bűn elkövetése olyasvalami, amit én választok, hogy megtegyem, és a bűn a nélkül nem megy végbe, hogy ne értenék egyet vele.
Senkinek sem kell vétkeznie!
Jakab gyakorlatilag tanít minket, hogy a kísértés a hitünk megpróbáltatása, és aki kitart, és nem vétkezik, az elnyeri az élet koronáját (Jakab 1, 12). Ugyanezen a módon ír Péter, hogy örüljünk próbáinknak (kísértéseinknek), mikor hitünk meg lesz próbálva, melynek eredménye lelkünk üdvössége. Az evangélium üzenete az, hogy ha meg is vagyok kísértve, nem kell vétkezzek – azonban követhetem Jézus lábnyomát és győzök a kísértésben. A bűn eredménye a halál, de aki győz, örök életet fog kapni!
Hallgasd meg Jan-Hein Staal igehirdetését! Majdnem senki sem érti meg, mi a kísértés. (A magyar felírat egyelőre hiányzik.)