A szó, amelyet senki sem szeretne hallani

A szó, amelyet senki sem szeretne hallani

Írta: Anne Mette & Trond Eivind Johnsen | Hely: Drammen | Publikált: 2015. október 6.

Egy csésze kávé és fagyi mellett beszélgetünk Synøve Østgårddel. A beszélgetésünk arról az élményről szól, amely két évvel ezelőtt mélységes hatással volt ránk. Az orvos által mondott „szó”-ról, amelyet senki sem szeretne hallani.

2008 novembere különös hónap volt Synøve számára. Fáradt volt és kimerült, sok dolga lett volna, és gyorsan fel akarta rakni a karácsonyi díszeket. Csütörtökön este hat óra körül érkezett haza a munkából. De ahelyett, hogy a díszítéshez kezdett volna, mint ahogy tervezte, elhatározta, hogy felhívja a barátnőjét, mert valami szorongató érzés kezdte hatalmába keríteni. Úgy érezte valaminek történie kell, muszáj valakivel beszélnie.

„Annyira kimerült vagyok” – mondta. Többet már nem tudott mondani. Az utána következő szavak már csak hosszú, érthetetlen nyögések voltak. Mielőtt elsötétedett előtte minden, csak arra tudott gondolni: „Most meghalok.”

Röviddel ezután a fia kapott egy telefonhívást. „Édesanyád szobájába kell menned, azt hiszem, hogy történt vele valami.” A gyerekek ájultan találták a padlón édesanyjukat. Synøve korházba került, ahol azt gondolta, hogy epilepsziás rohamot kaphatott. Néhány órával később újabb rohamot kapott. Az orvos azt mondta a férjének, hogy a fejében lehet valami probléma, amit pontosabb vizsgálatnak alávetve kivánnak megtudni. Mivel még senki sem sejtette, hogy tulajdonképpen mi volt a kiváltó oka a rossszulléteknek.

 

A szó, amelyett senki sem szeretne hallani.

Úgy érzékelem, hogy ennek a szónak a tartalmában: „rák” erős szellemi hatalmasság rejtőzik.

Egy tumor az agyban, rák! Ez a közlemény teljesen váratlanul érintette. Az orvos egy tumort fedezett fel az agyban, ez okozta a rohamokat. Sokkoló hír volt Synøvenak, a férjének és a gyerekeinek. Az orvos kimondta a szót: „rák”.

„Az az érzésem, hogy a „rák” szónak erős szellemi hatása illetve hatalma van. Igazán harcolnom kelett, azért hogy ez ne ejtsen fogjul: „Rákos vagyok, rákos voltam, talán rákban fogok meghalni.”

Néhány héttel ezelőtt Synøve egy igeverset kapott: „Mert tudom, hogy ez nékem üdvösségemre lesz” Filip. 1,19 Synøve nagy vigasztalást talált ebben az Igeversben betegségének egész időszaka alatt. Az első szempillantástól kezdve reménységet kapott arról, hogy Isten dolgozni fog az életében, és talán mások életében is.

 

Halálfélelmem

Képzeld el, ha 80 évesen halok meg, és minden egyes napot tönkretettem az aggodalmaskodással. Vagy ha meghalok egy év múlva, és arra használtam ezt az évet, hogy aggódtam.

Synøve első gondolata az aggodalmaskodás volt. Mindig hajlamos volt erre. Aggódott, mikor a gyerekek a csúszós úton mentek, vagy ha nem tudta merre járnak. Nem kellenne most is aggódnia, vajon meghal-e?

„Egy este a kórházban éreztem, hogy meg akart ragadni a halálfélelem. Félni kezdtem: »Kedves Istenem, most neked kell átvenned a testemet, a családomat, mindent. Átadom magam teljesen, egészen neked, pontosan úgy teszel velem, amint gondolod.« Azután elaludtam, és nagyon jól aludtam. Azóta minden próbában tartom magam ezekhez a szavakhoz: »Drága Istenem, most rád bízok mindent« Tusakodnom (harcolnom) kellett azért, hogy ebben meg tudjak maradni. Muszáj volt álhatatosan a hitet megragadni. Amikor nem kaptam azonnal nyugalmat, akkor mindig arra lettem emlékeztetve, amit Istennek mondtam.”

„Képzeld el, ha 80 évesen halok meg, és minden egyes napot tönkretettem az aggodalmaskodással. Vagy ha meghalok egy év múlva, és arra használtam ezt az évet, hogy aggódtam.”

 

A tumort el kell távolítani

Habár nem tudták, hogy Synøve tumora jó- vagy rosszindulatú-e, az olyan nagy volt, hogy veszélyesnek bizonyult. Ha tovább nőtt volna, akkor további rosszulléteket okozhatott volna és az agyat is károsíthatta volna.

„Egészen biztos, hogy mind a műtét előtt és utána is imáikban hordoztak engem. A családomnak és a barátaimnak sokkal rosszabb lehetett. Viszont én nem éreztem félelmet vagy megterhelést. Egyáltalán nem. Mindez Isten dicsősége, mert valójában én nem ilyen vagyok!”

A műtét előtt mondta Synøve, hogy a rizikó fennáll, miszerint lebénulhat a jobb oldalára. Az agyműtét komplikált, ezért az orvosok kérték, hogy értse meg a rizikó tényét. Még azt sem tudták, hogy mit találhatnak, és miután a tumort eltávolították, hogy van-e áttét? Jóindulatú vagy rosszindulatú? Ennek ellenére különösen békés időket élt át Synøve az operáció előtt. Jól aludt éjszakánként és biztos kezekben érezte magát, amikor a műtőterembe vezették. Mikor Synøve felébredt az altatásból, az orvosok feszültek voltak, de nagy örömükre minden jól ment.

A műtét után még 33-szor kellett sugárkezelésre járnia az oslói korházba. Az igazán megerőltető, fárasztó kezelés volt, és kihullot részben a haja.

Mindaz, amit Isten tesz, hosszú távra szól.

Mondhatjuk: Hinni akarok Őbenne, de valami egészen más hit által élni. Tulajdonképpen ez két különböző dolog.

Az első naptól kezde észrevette, hogy Isten felette tartja kezét, és olyan Istenről beszélt, aki nem tesz semmit azért, hogy majd megsajnáljon minken, hanem mindazt, amit tesz, hosszú távra tervezi. Azért választotta ki őt, hogy ez idő alatt nyugalomra jusson, miközben Isten akaratának meg kellett történnie, bár ettől függetlenől nem volt közömbös, hogy életben marad-e vagy sem.

Hiszen ki akar meghalni? Ki akarhatja ezt? Ha férjed és családod van, nem akarsz mást, mint értük élni, de azért nehéz volt megérteni: sürgetően illetve nyugtalanul higyjek abban, hogy egészséges leszek és túlélem, vagy nyugalomba legyek. Történjék, aminek történnie kell. Azért magától érthetően harcolni akartam az életért, de így kell ennek lennie? Kérdeztem egy jó barátomtól, hogy bölcs dolog imádkozni, ha Isten úgy határozott, hogy nem kell tovább élnem? Azt válaszolta, hogy az Írásban az van megírva, hogy Isten gondolatait meg tudjuk változtatni, ha imádkozunk. A közömbösség hamis szellemtől van: Történjen, ahogy történie kell. De számomra az volt a legnagyobb harc, hogy nyugalomra jussak abban, hogy Isten mindent kontrol alatt tart és tudja, hogy mit cselekszik.

„Nem mertem 100%-ig biztos lenni abban, hogy túlélem. De később mindent megtettem, amit tudtam, hogy újra erőt kapjak: sétáltam és nem aggodalmaskodtam, nem engedtem, hogy a dolgok lenyomjanak, akármi is történjen.”

Hit által az életbe

„Elhatároztam, hogy továbbra is Istenben fogok hinni. Mondhatom, hogy hinni akarok benne, de egész más hit által élni. Ez két különböző dolog. Sokan mondhatják, hogy hisznek. De amikor olyan pontra érkeznek, amikor arra gondolnak, mi történik majd a következő kanyar után, akkor érvénybe léphet a hit által való élet.”

 

„Hányan mennek keresztül betegségeken és rákban Isten és reménység nélkül. Csoda, hogy kibirják. Én olyan sokat kaptam ezáltal: barátokat, embereket, akik imádkoztak értem, az evangéliumot. Kincseket kaptam, melyeket senki sem vehet el tőlem, kincseket, melyek örökké megmaradnak. Senki nem veheti el, akkor sem, mikor minden más elmúlik.”

Valóban olyan kemény időszak volt ez számomra? Hiszen valami jobb dolora vezetett engem. Isten hatalmas gondviselése volt ez.

Synøve most már újra dolgozik a szakmájában, aktív a családjában és a közösségi életben. Ha látjuk őt, nem nagyon emlékszünk a komor „rák” szóra. De ő sosem fogja elfelejteni, amit Isten tett vele ebben a különös időszakban.