Az indiai Beulah Jacob mialatt felnőtt, azt kívánta, bárcsak olyan lenne, mint mások. Ez azonban megváltozott, amikor rájött, hogy mindezidáig pont olyan volt.
Beulah Jacobbal egy konferenciaközpont egyik termében találkozom, közel a dél-angliai Taunton városához. Korán van, a korszerű előadóterem még kissé hűvös.
– Szeretek sok emberrel együtt dolgozni, beszélgetni, tervezni és szervezkedni – mondja lelkesen. A 36 éves központvezető hölgy elfoglaltnak látszik. Mielőtt végre letelepedne az asztalhoz, bekapcsoltatja a fűtést a hatalmas teremben, eligazítást tart három fiatal alkalmazottnak a konyhában a nap programjáról, és megválaszol egy csomó kisebb-nagyobb kérdést az alkalmazottaknak és az ügyfeleknek.
– Remélem, nem vagyok túl kemény főnök – mosolyog.
Képgaléria: Kattints a képre a nagyításhoz vagy a galéria megtekintéséhez, ahol a cikkhez tartozó összes képet megnézheted.
Beulah egy kis településen, Alwaye-ben nőtt fel India dél-nyugati részén, Kerala államban. Ő a legfiatalabb a család négy gyermeke közül. Boldog gyermekkora volt ott, a legtöbb idejét könyvek olvasásával töltötte, és játszott a szomszéd gyerekekkel. A Keresztény Testvéri Közösség második generációs tagjaként elismeri, hogy néha nehéz volt neki, mert úgy érezte, nem olyan, mint a többiek. De arról is beszél, milyen hatással volt rá az, hogy látta, a szülei milyen jók mindig egymáshoz – ellentétben azzal, amit néhány más helyen tapasztalt.
– Nekünk nem engedték meg, hogy azt tegyük, amit más gyerekek megtehettek, de ahogy most visszatekintek… – mosolyog.
– Biztonságban éreztem magam, és éreztem a jóságot otthon – emlékszik vissza.
A beszélgetés könnyen megy neki, és egy óra hamar eltelik. Előzőleg megbeszéltük, hogy nem kell nagyon sok időt szánnia az interjúra, inkább a napi tevékenysége közben szeretném őt megfigyelni. Így hát vele tartok, és elmegyünk a két legidősebb gyermekéért a teniszedzésre.
– Kissé zavarban vannak, mikor a férjem új autójával jövök értük – magyarázza, miközben a kicsi, hófehér Citroënnel manőverez a teniszklubbal szemben lévő parkolóban. Nevet.
Beulah 1998-ban ment hozzá Kiran Jacobhoz, aki ugyanahhoz a Közösséghez csatlakozott, amelyhez néhány évvel korábban Beulah. Azt mondja, sokat jelent, ha a házastársaknak ugyanaz a céljuk az életben. Három gyermekük van: Leah (10), Michelle (9) és a négy éves Naomi.
– Próbálok legalább olyan jó gyermekkort biztosítani nekik, mint az enyém volt – mondja Beulah.
– Inkább érzem magam angolnak, mint indiainak – nevet kicsit Beulah. Mivel férje, Kiran, aki orvos, radiológus akart lenni (röntgen- és ultrahangszakorvos), a házaspár 1999-ben Indiából a dél-angliai Tanuntonba, Somerset megyébe költözött. Azóta a család itt él. Az Egyesült Királyságban eltöltött tíz év után már nem olyan erős a kötődésük a szülőföldjükhöz. Azt mondja, többféle módon megtapasztalták, hogy a tauntoni Közösség az új családjuk.
– Nehéz volt elköltözni Indiából a családtól messzire, de az első összejövetel után úgy éreztük, mintha nem is költöztünk volna el. Otthon éreztük magunkat. A kultúra nem fontos – mondja. Az a fontos, hogy Istenért éljünk.
– Áldás, ha láthatod saját emberi természetedet; azt, hogy én vagyok a probléma! Ez tart engem alázatban. Így boldog lehetek akkor is, amikor sok különböző emberrel vagyok együtt. A Közösségben a saját bűneink elleni harcra koncentrálunk ahelyett, hogy fennakadnánk a kulturális különbözőségeken.
Sokat jelent, ha a házastársaknak ugyanaz a céljuk az életben.
– Az evangélium segít meglátni a jót másokban, azt, ami nemes és dicséretes – utal mosolyogva Filippi 4,8. igeversre.
– Nem számítanak a körülmények, az a lényeg, hogy mi van belül – szögezi le.
A kicsi Citroën megáll a tipikus angol téglaházzal szemben, ahol a Jacob család lakik, és Beulah a már ott levő autó mellé parkol.
– Kiran ma telefonügyeletes – magyarázza, miközben kisegíti Leah-t és Michelle-t az autóból. A házból fülbemászó déli ritmust hallunk, és az irodaablakon keresztül megpillantjuk Kirant és a négyéves kislányukat, Naomit, ahogyan a zenére táncol.
– Kiran mindenféle zenét szeret – mosolyog Beulah – én inkább hagyományőrző vagyok.
Kiran és a kis Naomi az előszobában találkoznak velünk. Naomi cipeli a barna és a fehér maciját is, és amint meglát engem, beszalad a konyhába. Beulah mosolyogva mondja, hogy a négyéves kislány idegenek előtt kicsit szégyenlős, bár mióta oviba jár, bátrabb lett.
Beulah háromszor volt terhes, és most Kirannal van három egészséges gyermekük, akiket nagyon szeretnek. Beulah nagyon beteg volt mindegyik terhessége alatt.
Letöröl néhány könnycseppet az arcáról. Beulah meghatódott, de nyugodtan és őszintén beszél élete egyik legnehezebb döntéséről. Amikor négy éve Naomit várta, súlyos komplikációk léptek fel, és nagyon beteg lett. Egyik gyógyszer sem hatott, amit kapott, és a helyzet komolyra fordult. De felmerült még egy lehetőség: egy egészen új gyógyszer, amit normál esetben rákos betegeknek adtak kemoterápia után. A gyógyszert sikeresen tesztelték vemhes egereken, de az orvosoknak nem volt vele tapasztalatuk várandós nőkön. Ezért nem is merték ajánlani, ráhagyták a házaspárra ezt a rendkívül nehéz döntést. Az interneten nem csak pozitív véleményeket és feltételezéseket találtak tudományos körökből arról, hogy vajon milyen hatása lenne az anyagnak a még meg nem született gyermekre, akit Beulah a szíve alatt hordott. Sok kérdés volt, de válasz kevés. Fogalmuk sem volt, mit kellene tenniük.
Lehetsz jó szellemben akkor is, amikor lehangoltnak érzed magad.
– Mindig van egy bibliavers, amely segít – Beulah letöröl egy másik könnycseppet. Ebben a nehéz helyzetben Beulah emlékeztetve lett arra, ami a Jeremiás 1,5-ben van írva: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek.” Békét érzett.
Várandós anyaként legelőször Beulah bevette a tablettát, az új orvosságot, és nem sokkal később egészségesen megszületett a kis Naomi.
– Ebben a modern időben, amelyben élünk, nagyon könnyű csak a tudományra hagyatkozni, és az agyunkkal dönteni. De Isten szava fennmaradt évezredeken át – mosolyog hálásan.
Az a benyomásom, hogy Beulah-nak ez nem csak egy történet, amit elmesélhet, hanem neki elsőkézből származó tapasztalata van Isten igéjének gyakorlatba helyezéséről az életében.
– „Ez olyan valami, ami a lelkedet befolyásolhatja, de a szellemedet nem.” Ezt mondta nekem egy nővér a gyülekezetben buzdításképpen, amikor terhes voltam és beteg. Minden terhességem alatt beteg voltam…
Beulah megáll egy pillanatra. Nyilvánvaló, hogy ez a bátorítás segített a betegségéhez való hozzáállásában. Halk, de meggyőző hangon folytatja:
– Lehetsz jó szellemben akkor is, amikor lehangoltnak érzed magad.
– Teát vagy kávét? Tejet hozzá? – Beulah Jacob belép a világos és barátságos nappaliba egy teástálcával a kezében. Norvégként megróbálok igazi angol teát inni tejjel, cukor nélkül. A háttérben a legidősebb lány, Leah egy jól ismert darabot játszik a zongorán. Tíz évesen már harmadikos a zeneiskolában. Beulah büszke anya.
– Nagyon szeretek pihenés közben sudokut fejteni, de akkor teljes csendnek kell lennie körülöttem, így általában csak szabadnapokon csinálom.
Tehát a hétköznapok Beulah-nak és családjának nem nyújtanak olyan sok lehetőséget, ami a bonyolult számrejtvényeket illeti, inkább olyan dolgokból állnak, amiket a legtöbb gyermekes család is jól ismer. El kell vinni a gyerekeket az iskolába, haza kell őket hozni, ételt kell készíteni, és munka is van – ezek a mindennapi rutin részei. A konferenciaközpont vezetőjeként Beulah-nak sokszor van lehetősége otthonról dolgozni, amit meg is tesz. Viszont a rendezvényeket gyakran estére kell szervezni, így noha sok keményen dolgozó alkalmazott van, Beulah-nak néha túlóráznia kell.
Beulah észrevette, hogy neki más a célja az életben, mint a többi diáknak.
Az igazi fordulópont Beulah keresztyén életében akkor jött, amikor egyetemre került.
Mindig az volt a vágya, hogy olyan legyen és úgy viselkedjen, mint a többiek, de ugyanakkor vonzódott ahhoz az élethez is, amelyet a szülei éltek. Amikor egyetemre kezdett járni, és találkozott a diákok körében megszokott kicsapongó élettel, akkor válaszút elé került.
– A barátaim csodálkoztak, miért nem tartok velük. Az a terület katolikus volt, és lenézték a katolikusokat. „Beulah Nővérnek” kezdtek hívni. Ez nehéz volt.
Beulah elmondja, hogy tudta, a szülei és sok barátja imádkozik érte, de tinédzserként nem találta könnyűnek, hogy különc legyen.
– Velük akartam lenni, egy akartam lenni közülük – mondja.
Beulah olyan emberek között nőtt fel, akik saját magukon dolgoztak, és harcoltak rossz hajlamaik ellen, de az egyetemi élet rákényszerítette, hogy válasszon, melyik életet akarja élni tulajdonképpen.
– Mikor olyan erősen ki vagy téve azon dolgok befolyásának, amikkel a legtöbben foglalkoznak, meglátod, hogy ugyanazok a rossz hajlamaid vannak, mint nekik, és ugyanolyanná válhatsz, mint ők. Én ezt nem akartam.
Beulah elmondja, hogy egy bizonyos igeversnek különleges jelentősége volt számára ebben a helyzetben: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?” (II.Korinthus 6,14.) Beulah észrevette, hogy neki más a célja az életben, mint a többi diáknak, és ez az igevers segített neki szilárdan megállni az elhatározásában tovább az egyetemi évei alatt.
– A norvég csoki a legjobb a világon – mosolyog, miközben megteríti az asztalt. Michelle, aki épp a norvég csokikrémet hozza, ezzel teljesen egyetért.
– Mindig hozunk Norvégiából, ha ott járunk.
– Próbálunk változatosan étkezni, ezért hetente általában kétszer vagy háromszor indiai ételeket eszünk.
– A meghozott döntéseid alakítják életed hátralévő részét – mondja Beulah komolyan, és viszagondol a nehéz egyetemi évekre.
– Egy kis idő után a diáktársaim elkezdtek tisztelni annak ellenére, hogy nem akartam olyan lenni, mint ők. A legtöbb ember tiszteli a jó életet – mondja.
Beulah elmondja, hogy társai észrevették, hogy más szempontból is különleges benne valami. Ahogy közeledett a vizsgaidőszak a sok nehéz vizsgával és beadandó feladattal, ideges és kialvatlan társai folyamatosan kérdezgették, hogy hogyan tud aludni éjszaka. Azon tűnődtek, talán titokban tanul, mikor nem látják.
A hűséges élet adhat a másiknak reménységet arra, hogy neki is lehetséges Isten szava iránt hűségesnek lennie.
– Békességem volt, még ha sok dolgom volt is – mosolyog és megvonogatja kissé a vállait.
Beulah az órájára néz. Majdnem háromnegyed három van. Hirtelen megemelkedik a stressz-szintje. A legfiatalabb lányt, Naomit, meghívta az egyik osztálytársa a szülinapi zsúrjára, és sietni kell. Az ajándékot gyorsan becsomagolják. Elköszönünk Kirantól, Leah-tól és Michelle-től, és a kocsihoz sietünk, Beulah, Naomi és én.
Ahogy a kis autóval simán manőverez Taunton keskeny és zsúfolt utcáin, megválaszolja az utolsó kérdéseimet.
– Egyszerre csak egy nappal foglalkozom – mondja elgondolkodva. Ez a bölcsesség nála a maihoz hasonló napokra is vonatkozik a sok tennivalóval otthon és a munkahelyen, és ugyanez volt érvényes a nehéz időszakokban is, melyek mögötte vannak.
Úgy tűnik, Beulah-nak volt segítsége. Úgy tűnik, amit mond, az meg van próbálva. Arról beszél, hogy ne aggódjunk az elkövetkező dolgok felől.
– A holnapnak megvan a maga kegyelme – mondja hálásan, és az „Ó, hála, Úr Jézus, Néked” kezdetű ének refrénjét idézi Az Úr útjai című énekeskönyvből:
Ó, hála a sok szép napfényért,
s a sötét, zord éjekért!
Kezedből engem csak jó ért,
ó, hála, hála mindenért!
– Ez az ének segített engem – mondja halkan.
Miután elvittük a lányát, Naomit a szülinapi zsúrra, Beulah visszavisz engem oda, ahol reggel találkoztunk. Elbúcsúzunk egymástól, és ahogyan eltűnik a hófehér Citroënnel együtt, elgondolkodva állok a parkolóban.
Ugyan még csak néhány óra telt el az első találkozásunk óta, mégis úgy tűnik, mintha már régóta ismerném őt. Beulah, aki gyermekkora óta olyan akart lenni, mint mások, amikor megkapta ennek lehetőségét, mégis másként határozott. És azóta is kitartott e döntése mellett.
„A hűséges élet adhat a másiknak reménységet arra, hogy neki is lehetséges Isten szava iránt hűségesnek lennie” – mondta.
„Nem számítanak a körülmények, az a lényeg, hogy mi van belül.”