Hogyan reagál a hit egy tragédiára?

Hogyan reagál a hit egy tragédiára?

Írta: Maggie Pope és Lydia Rusanen | Publikált: 2015. július 2.

A húszas éveik elején járó Lydia és Jouni alig egy éve voltak házasok, amikor az egész életük a feje tetejére állt, és erősen meg lett próbálva az Istenbe vetett hitük.

Pont az első házassági évfordulójuk napja volt, amikor Jouni észrevette, hogy nem érzi a lábujjait. Azon a nyáron Finnországban laktunk, ahol Jouni darukezelő állást kapott, ami nagyon jól fizető volt; kellett a pénz, hogy finanszírozni tudjuk az utolsó egyetemi évemet Angliában.

Háromszor is elmentünk az orvoshoz, de azt mondta, hogy nem túl komoly, talán egy ideg halt el a lábujjban. Azonban, visszamentünk, mert több tünet is fellépett. Két héttel ezután, Jouni már alig bírt járni saját erőből, így azonnal MRI vizsgálatra került sor. Emlékszem arra a pillanatra, amikor az orvos azt kérte, hogy menjünk be vele az irodájába. Közölte velünk, hogy találtak egy daganatot Jouni hátában, de ahhoz, hogy megtudjuk, hogy rossz- vagy jóindulatú, egy másik városba kell utaznunk biopsziára.

Két héttel ezután, Jouni már alig bírt járni saját erőből, így azonnal MRI vizsgálatra került sor.

Amikor megérkeztünk Temperébe, a kórházba, az orvosok úgy látták, hogy semmilyen tesztre nincs idő, annyira komoly a helyzet. Ha elkezdtek volna vizsgálatokat végezni azért, hogy megállapítsák a rák típusát, a rák továbbterjedését is eredményezhette volna. Elmondták, hogy szükség lenne egy hosszú és bonyolult műtétre, ami sajnos még azt sem garantálja, hogy Jouni túléli, nemhogy azt, hogy járni is tud majd utána.

Emlékszem, hosszú percekig csak némán ültünk egymás mellett. Az orvos vajon tényleg azt mondta, hogy „rák”? Ez a szó olyan, amire sosem számítasz, hogy valaha hallani fogod, de ha mégis megtörténik, akkor sem tűnik valóságosnak.

Az orvos vajon tényleg azt mondta, hogy „rák”?

Hirtelen valami különös dolog történt. Olyan volt, mintha megállt volna az idő és valaki fentről tartana minket. Világosan érezhető volt, hogy a barátaink imádkoznak értünk, és mind a ketten közösségben éreztünk magunkat velük.

„Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Máté 18:20). Ezt az igeverset első kézből megtapasztalhattuk. Bár könnyhullatás között, de nyugalmat kaptunk Istentől, és együtt imádkoztunk a testvérekkel a szívünkben. Rengeteg bátorító üzenetet kaptunk. Legjobban az erősített meg engem, hogy láttam Jouni teljes nyugalomra jutását a műtét előtt.

A hosszas gyógyulás

A műtét után, ahogyan haladtunk előre Jouni hosszú gyógyulási folyamatában, újabb akadályba ütköztünk: MRSA fertőzés, ami újabb műtétet eredményezett. Több szempontból éreztük azt, hogy amin keresztülmentünk, hatalmas küzdelem volt, és szinte képtelenek voltunk elhinni azt, hogy még mindig nincs vége.

Több szempontból éreztük azt, hogy amin keresztülmentünk, hatalmas küzdelem volt, és szinte képtelenek voltunk elhinni azt, hogy még mindig nincs vége.

Emlékszem, hogy arra gondoltam: „Nos, Isten semmivel nem ad többet, mint amennyit el tudunk hordozni – és én ezt a határt most elértem, ennél rosszabb már nem lehet!” De Isten valójában egy olyan helyre vezetett engem, ahol meg kellett őt keresnem, anélkül, hogy a saját, korlátozott emberi erőmre támaszkodtam volna. Ekkor tudott valami teljesen újat elkezdeni bennem.

Sok dolog volt, amit nem értettem, és nekünk, embereknek nehéz volt előrehaladni anélkül, hogy tudtuk volna, hogy pontosan miért történnek a dolgok, vagy legalábbis ismertünk volna valamiféle tervet. Számomra olyan volt ebben a helyzetben hittel nézni a jövőre, mint becsukni a szemem, és odaadni a kezem Istennek.

Számomra olyan volt ebben a helyzetben hittel nézni a jövőre, mint becsukni a szemem, és odaadni a kezem Istennek.

Sokszor éreztem azt, hogy nem bírom tovább, és sokszor nehéz volt hinnem Istenben, de olyankor mindig eszembe jutott ez az igevers: „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útjaitok az én útjaim, így szól az Úr! Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim útjaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!” Ézsaiás 55:8-9

Istenben hinni

Könnyen el tudok képzelni magamban egy képet arról, hogy Isten mit akar nekem mutatni egy helyzetben és, hogyan fog mindent rendbe hozni, de az Ő útjai és gondolatai sokkal magasabbak az enyémeknél. Nem tudtam előre, hogy Isten hogyan fog használni engem ebben a helyzetben, de hit által megnyugodhattam az Ő tökéletes vezetésében.

Fokozatosan megtanulom megérteni, hogy mik Isten gondolatai felőlem, és látom, hogy minden, ami történik, az én megváltásomat szolgálja az örökkévalóságban. Ezen kell dolgoznom továbbra is, és csak akkor tudja bennem elvégezni munkáját.

Az elején arra kellett koncentrálnunk, hogy túléljük a napokat. Idővel sem lett könnyebb, de valaki ezt mondta nekünk akkor: „Látnod kell Istent mindig, mert ha nem teszed, elsüllyedsz a vízben”, és ekkor döntöttük el, hogy minden napot át fogunk vészelni.

Amikor igazán sötétnek éreztem a helyzetet, mindig erre az igeversre gondoltam: „Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1 Sámuel 7:12)

Az egyetlen lehetőség: Őbenne bízni teljes mértékben.

Ő sosem hagyott minket cserben; mindenhová Ő vezetett el, így mindenhonnan ki is tud vezetni. Az egyetlen lehetőség: Őbenne bízni teljes mértékben. Nem tudjuk, mit hoz a jövő. Jouni lebénult deréktól lefelé. Nem tudjuk, hogy valaha képes lesz-e újra járni, de azt igen, hogy Isten megőriz minket, és mindent a lehető legjobb javunkra tesz – az örök üdvösségünkért.