Kicsoda Jézus?

Kicsoda Jézus?

Írta: Kari Sundmark | Hely: Trysil, Norway | Publikált: 2009. december 17.

Nincs még egy olyan központi alakja a kereszténységnek, mint Jézus. De tulajdonképpen kicsoda Ő?

Megkérdezhetjük: „Ki volt Jézus?”. Jézus életéről elsősorban az Új Szövetségben lévő evangéliumok szolgálnak forrásul. Jézus Galileában élt és munkálkodott, és Jeruzsálemben feszítették keresztre a pászkaünnep idején, megközelítőleg időszámításunk után 30-ban. Különböző források szerint a megfeszíttetésekor a kereszten ez a felirat volt látható: „Jesus Nazarenus Rex Iudaeorum” („Názáreti Jézus, a Zsidók Királya”).

Sok név

Messiás, Megváltó, Isten Fia és Ige – ez néhány azok közül a megnevezések közül, amelyeket Jézusra használnak. Ő gyakran Ember Fiának hívta magát. Az Ószövetségben olvashatunk próféciákat Jézusról. Ézsaiás próféta úgy beszél róla, mint Csodálatos, Tanácsos, Erős Isten, Örökkévalóság Atyja, Békesség Fejedelme. A különböző nevek segítenek megérteni, hogy kicsoda Jézus, nem csak azt, hogy ki volt.

Szabadító

Sokan Jézus kortársai közül azt remélték, hogy Ő lesz az, aki felszabadítja Izráelt a római hatalom alól, és csalódtak, mert ez nem történt meg. De Jézus az, aki megszabadíthat minket! János evangéliumában, a 8. részben mondja Jézus: „Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” Mi mint emberek szeretnénk úgy hinni magunkról, hogy jók vagyunk, és hogy a jót akarjuk tenni. De aztán megtapasztaljuk, hogy mégis a gonoszt tesszük és azt, ami másoknak árt. A Biblia ezt úgy fejezi ki, hogy „a bűn szolgái vagyunk” (norvégban: rabszolgái), és ez azért van, mert emberi természettel rendelkezünk, amiben nem lakik semmi jó. Ha hiszünk Jézusban, segítséget kapunk, így a bűn fölöttünk lévő hatalmától megszabadulhatunk, és elkezdhetünk Istennek szolgálni. Pál apostol nagyon világosan ír erről a rómaiakhoz írott levele 7. részében.

Igaz Isten és igaz ember

Sok ember tagadja Jézus isteni mivoltát. Állítják, hogy Ő sem volt más, mint egy ember a sok közül, ámbár jó példaként tekinthetünk rá.

Mi azonban hisszük, hogy amikor Jézus a mennyben volt, igaz Isten volt. Amikor Jézus itt élt a földön, akkor pedig igaz ember volt. Erre a világra született egy meghatározott időben, emberként – ugyanolyan természettel amilyen nekünk is van.

A Koránban Jézus hatalmas prófétaként van említve, aki csodákat vitt véghez és evangéliumot hozott az emberek számára. A keresztények között a Jézusba mint Isten Fiába vetett hit a központi téma. Azonban a felfogások megoszlanak, amikor Jézusról úgy van szó, mint aki Isten és ember is. Sokan tekintenek Jézusra úgy, hogy Ő isteni volt azokban az években is, amikor az emberek között élt, és úgy gondolják, hogy nem volt harca az emberi természetében lévő gonosszal szemben. Mi azonban hisszük, hogy amikor Jézus a mennyben volt, igaz Isten volt. Amikor Jézus itt élt a földön, akkor pedig igaz ember volt. Erre a világra született egy meghatározott időben, emberként – ugyanolyan természettel, amilyen nekünk is van. A Szent Szellem benne lakozott. A Szellem emlékeztette Őt és engedelmeskedett a Szellem vezetésének. Az Ő munkája a földön az volt, hogy legyőzzön minden bűnt az emberi természetben. Amikor ezt véghezvitte, visszatért Istenhez. János evangélista írja le az evangéliumának 14. részében, hogyan ígérte meg Jézus a tanítványinak, hogy megkapják a Szent Szellemet, így erőt és segítséget is kapnak arra, hogy megtartsák parancsolatait.

Üdvösség szerzője

Isten Jézus Krisztus által akarta az Ő megmentési tervét bevégezni, hogy mi, emberek is részt kaphassunk Isten örökkévaló birodalmában, és hogy jogunk legyen az Ő gyermekeiként élni. Pál az efézusiakhoz írott levelének elején magyarázza ezt meg. Jézus megtapasztalta, hogy mit jelent emberi természettel rendelkezni. Ő emberi lényként érte el a tökéletességet. A zsidókhoz írt levél 5. részében van írva: „Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért. Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; és tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek”.
Jézus több, mint egy példa; Ő a mi Megmentőnk.

Előfutár

A földi életében Jézus ugyanolyan emberi lény volt, akárcsak mi. Ezért hisszük úgy, hogy Ő is meg volt kísértve olyan dolgokban, mint például a keserűség, vádaskodás, rágalmazás, irigység és gőg. De nem engedte, hogy ezek a dolgok az elméjébe kerüljenek. Ínségben volt és Istenhez kiáltott segítségért. Jézus imái meg lettek hallgatva, és legyőzte az emberi természet azon hatásait, amelyekről tudta, hogy bűn. Soha nem engedett a kívánságnak, hogy a gonoszt tegye. Talán amikor kísértve volt, Jézus egy keresztet látott maga előtt. A gondolataiban erősen a keresztre szegezte a bűn elkövetésére való hajlamait, amelyeket érzett magában. Ebben a bűn elleni küzdelemben olyan mértékben ellenállt, hogy ez képletesen szólva a vérébe került. Mert szenvedéssel járt az, hogy nem engedett a bűnnek. De Jézus kitartott egészen addig, amíg maga a bűnre való kísértés meg nem halt. A Szent Szellem által kapott erőt arra, hogy győzzön a kísértés fölött. Jézus mindenkinek azt mondja, aki Őt akarja követni, hogy meg kell tagadnia önmagát és fel kell vennie a keresztjét minden nap. Kicsoda Jézus? Ő az, aki arra tanít minket, hogy tagadjuk meg magunkat és vegyük fel keresztünket. Ő az előfutárunk, és mi a követői lehetünk.

Engesztelő

Egy helyen, amit Golgotának hívnak, Jézust felszögezték egy igazi keresztre. Akkor ez már nem csak képletesen szólva került a vérébe. Ott Ő meghalt.

Jézus a segítőnk minden helyzetben, amikor szívből imádkozunk erőért, hogy ne engedjünk a kísértésnek, és ne vétkezzünk.

A János evangéliumában az áll, hogy utolsó óráiban Jézus tudta, hogy minden be lett fejezve. Bevégezte a munkát, amit Isten szánt neki; vagyis megtette Isten akaratát. Jézusnál nem találtatott bűn. Feddhetetlen volt. Ezért támaszthatta föl Isten őt a halálból. Kicsoda Jézus? „És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is” – írja János az első levelében. Jézus az Engesztelő. Ő a szószólónk, vagy más szóval a közbenjárónk. Hogyha bűnt követtünk el, de beismerjük azt és bocsánatot kérünk, akkor Isten megbocsátja nekünk Jézusért.

Segítő

Jézus a segítőnk minden helyzetben, amikor szívből imádkozunk erőért, hogy ne engedjünk a kísértésnek, és ne vétkezzünk. Akkor „irgalmat kapunk és kegyelmet találunk alkalmas időben való segítségül”, így nem vétkezünk. Olvashatunk erről a zsidókhoz írt levél 4. részében. Jézus a feltámadás erejét kapta, amikor legyőzte a halált, és ugyanezen erő által kaphatunk mi is segítséget. Ez a „megfelelő időben való segítség”. Jézus a kiindulási pontja annak, hogy egy jóságban és szeretetben gyökerező életet kaphassunk, és oly életet, ahol békességünk van egymással. De hogyan kaphatunk egy ilyen ízelítőt a mennyből itt a földön? Hogyan juthatunk a mennybe, és hogyan kaphatunk részt Isten örökkévaló birodalmában?

Jézus az út

Ismernünk kell az utat, és kell, hogy legyen egy belépőkártyánk. Isten szívesen ad belépőkártyát a mennybe. Néhány szó van erre írva: „Érvényes mindenkinek, aki Jézusnak engedelmeskedik!” Hogyan találhatjuk meg az utat? Ha a János evangéliuma 14. részét elolvassuk, megtaláljuk a választ. Jézus jön, hogy találkozzon velünk, és ezt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához [Istenhez], csak én általam.”

Nagyon jó okunk van arra, hogy Jézust jobban megismerjük!

Amikor Jézust megismerjük, akkor megtapasztaljuk, hogy szükséges lesz az életünket világosságra hozni. Erről többen olvashatsz a „Megtérés” című cikkben.