Bűntudat a bűnbocsánat ellenére?

Bűntudat a bűnbocsánat ellenére?

Írta: G. Gangsø | Publikált: 2016. április 26.

Továbbra is bűntudatot érzel, és rossz lelkiismereted van annak ellenére, hogy bocsánatot kaptál?

A bűnbocsánat ajándék az emberek számára, mert Jézus saját vérével fizetve megváltott minket Isten számára. Ezt hit által kell elfogadnunk.

„És semmi különbséget sem tett miköztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét.” (Apostolok cselekedetei 15,9.) Ha a szív megtisztul, a lelkiismeret is tiszta lesz.

Mindez hit által történik, ez nem olyasvalami, amit kiérdemelhetünk. Akkor kapjuk meg, ha kérjük. Abban az esetben, ha másoknak kárt okoztunk, alázatosnak kell lennünk tettünkért bocsánatot kérni, ha egy mód van rá. A latornak a kereszten már nem volt lehetősége bocsánatot kérni, pedig az indulata megvolt rá, ezért nyitotta ki előtte Jézus a paradicsom kapuját. Jézus cselekedetként fogadta el a szándékot.

Mégis előfordulhat, hogy lelkiismeretünk gyötör minket, és bűntudatunk van azután, hogy tulajdonképpen bocsánatot kaptunk. Mi okozza ezt?

A bűntudat az ördögtől ered

Van egy ellenségünk, az ördög, aki mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen. (I.Péter 5,8.) Kétséget támaszt mindennel szemben, aminek Isten országához van köze. Ő a régi kígyó, testvéreink vádolója. Gyötrő szellem, és ha rendbe is hoztuk dolgainkat, neki az sem elég. Különösen nehéz lehet akkor, ha természetünk szerint gyenge lelkiismeretünk van. Péter int minket: „Akinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben!” (I.Péter. 5,9.)

Itt nem használ az érvelés, muszáj keményen ellenállnunk neki. Akkor elmenekül tőlünk – így szól az ígéret. Ha visszajön, akkor újból vissza kell utasítanunk minden vádját, és Jézusra kell hivatkoznunk, aki életét adta és eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet. (Kolossé 2,14.)

Isten Szavának van a legnagyobb tekintélye

„…hogy bár a szívünk elítél, Isten mégis nagyobb a mi szívünknél, és mindent tud.” (I.János 3,20.) Nem szabad hagynunk, hogy érzéseink és érzelmeink legyenek első helyen az életünkben, mert azok félrevezetőek. Isten nagyobb, ezért amit Ő mond, annak kell hogy legyen a legnagyobb tekintélye, amely megítéli a szív gondolatait és szándékait. A Szellem kardja – amely Isten Szava – csapást mér magára az ördögre, és ekkor kapjuk Jézus békességét, és terhünk könnyűvé válik. Bennünk, emberekben sok önigazság van, ami a hit útjában áll. Isten igazsága azonban nagyobb, annak kell alárendelnünk magunkat.

Szilárd elhatározás

A kétszívűség haszontalan – akkor soha nem szabadulunk meg a Sátán vádjaitól. Elhatározásunknak – hogy Istent szolgáljuk – szilárdnak kell lennie. Helytelen tetteinket meg kell vallanunk Istennek (és embereknek, ahol szükséges), és ezután el kell fordulnunk azoktól. (Példabeszédek 28,13.) A bűn feletti megszomorodás hoz gyűlöletet a bűn ellen, és ez adja kezünkbe a hit pajzsát, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy a gonosz tüzes nyilait kioltsuk. (Efézus 6,16.) Így kapunk békét a harcban, és a gonosz nem illet minket. (I.János. 5, 18.)