Pál apostol: csodálni vagy követni?

Pál apostol: csodálni vagy követni?

Írta: Jan-Hein Staal | Publikált: 2011. május 18.

Pál a kereszténység egyik legkiemelkedőbb személyisége volt. Sok egyházat látogatott meg több országban. Ezek a látogatások hosszadalmas és fáradságos, gyakran veszélyes utazások voltak. A 2 Korinthus 11,25-ben is írja: „Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem,…” Hamis vádak miatt évekig fogva tartották, és végül Rómában mártírként halt meg.

Világos, hogy nem lehetséges a mindennapi életben Pál konkrét cselekedeteit és tapasztalatait követni. Ennek következtében könnyű elmerülni, és „csak” átlagos kereszténynek lenni, bálványozni Pált és a hozzá hasonló embereket, mintha „szuperhősök” lennének. Ezért tanulságos és nagyon buzdító egy kicsit olvasni abból, amit Pál írt. Ezek a külső körülmények voltak a legjelentősebb és legfontosabb dolgok az életében? Kereszténysége a külső szolgálat és körülmények körül forgott?

Pál életének középpontja

Amikor a korinthusiaknak ezt írta levelében: „Legyetek az én követeim, mint én a Krisztusé” (1 Kor. 11,1), mire intett, miben kövessük? Ehhez tudnunk kell, hogy mi volt élete középpontjában. Az első és legfontosabb, hogy Jézus Krisztust szerette mindenekfelett. Erre alapozta életét és szolgálatát. Egyáltalán nem az volt a szándéka, hogy csak néhány „hős” legyen - néhány különleges ember különleges élettel és szolgálattal - míg a többiek csak „átlagos keresztények”. Mikor börtönben volt, a filippibelieknek írt egy levelet. Ebben többek között elmondja, mi áll élete középpontjában: „Amaz az én esengő várásom és reménységem szerint, … nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben” (Filippi 1,20). Ezt tanulhatjuk tőle és követhetjük őt!

„akiért mindent kárba veszni hagytam… hogy a Krisztust megnyerjem”

„Mert megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek.”

„De a melyek nékem egykor nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem… akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Fil. 3,7-8). „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus.” (Fil. 3,12). Így kell minden kereszténynek követnie őt. „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek! Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” (Fil. 4,4 és 6-7). Hát nem hívogató példa ez, amit követhetünk? „Mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek.” Ezt egy börtönben ülő férfi írta. Vajon nem követhetjük Pált úgy, hogy ugyanezt megtanuljuk a saját helyzeteinkben?

Csodálni vagy követni?

A kereszténység azt jelenti, hogy követjük Jézus Krisztust és azokat a szent férfiakat és nőket, akik előttünk éltek.

A sportban láthatjuk, milyen könnyű a közönségben ülni, és bálványozni azokat, akik mindennap edzenek, és mindent feladtak a sportért. De a kereszténységnek egyáltalán nem az a lényege, hogy néhány Szentet bálványozzunk és „hősnek” tekintsünk. Pál apostol ezt teljesen világosan leírta leveleiben. A kereszténység azt jelenti, hogy Jézus Krisztust szeretjük és követjük teljes szívvel, az Ő igéje szerint élünk, és azokat a szent férfiakat és nőket követjük, akik előttünk éltek. A kereszténység áthatja minden gondolatunkat, szavunkat és cselekedetünket - mindennap, bárhol is vagyunk. Ekkor nem csupán csodáljuk Pált, hanem olyan példaként tekintünk rá, akit követhetünk.