25 nyelv, 30 ország, 3500 résztvevő

25 nyelv, 30 ország, 3500 résztvevő

Publikált: 2011. október 19.

Tradicionális testvérkonferenciák

A Keresztény Testvéri Közösség testvérkonferenciáinak már hagyományuk van, és ha utánanézünk, láthatjuk, hogy az első testvérkonferencia a hemsedali Løken-stølenben volt rendezve, Norvégiában, 1933-ban.
Kisebb, regionális vagy nemzeti testvérkonferenciákat tartunk más országokban is és más helyeken, de a Testvérkonferencia nagy T-vel minden év októberében kerül megrendezésre Brunstadban. Hasonlóan vannak Nővérkonferenciák Brunstadban minden év márciusában.

Ezen a hétvégén ismét sor kerül az évente megtartott Testvérkonferenciára; 3500 testvér utazik Brunstadba a világ minden tájáról, hogy Isten igéjét hallják, és közösségük legyen hasonló gondolkodású emberekkel.

Akik a konferenciára érkezőket regisztrálják, megerősítették, hogy a világ minden tájáról érkeznek résztvevők, a keleti Új-Zélandtól kezdve a nyugati Vancouverig, amely Kandadában van, a déli Argentínától az északon fekvő norvégiai Harstadig. Csakugyan, mint a legtöbb konferencia Brunstadban, ez a konferencia is nemzetközi és nagyon sokszínű, a testvérek 30 különböző országból érkeznek és 25 különböző nyelvet beszélnek.

Várakozás

Egy dolog, ami minden résztvevőben közös, hogy a legfiatalabb fiúktól kezdve (12-13 évesek) a legidősebb férfiakig mindenki a várakozás szellemével jön Brunstadba. Nem csak azt várják, hogy újra találkozzanak a barátokkal, testvérekkel a világ minden tájáról, vagy hogy jó ételeket egyenek és élvezzék a szórakoztató ünnepi összejövetelt szombat este. Majdnem mindenki számára az a várakozás, hogy kapjanak valami értékeset a szellemi életükben, ez a fő dolog, ami motiválja őket. Ezért jönnek Brunstadba erre a három napra. Kapni akarnak valami mennyeit a Szent Szellemtől azokon keresztül, akik Isten apostolai, prófétái, pásztorai és tanítói a mi időnkben (Efézus 4,11.). Kapni valamit, ami kihajt, növekszik és virágzik minden egyes keresztény életében, aminek örökkévaló értéke van, és amit nem tudunk pénzben vagy utazási távolságban mérni.

A Brunstad.org jelen van a Testvérkonferencián Brunstadban. Kövesd figyelemmel a következő nap eseményeit!