Életet adó énekek: Énekek felvétele a BCC számára

Életet adó énekek: Énekek felvétele a BCC számára

Írta: Frank Myrland | Publikált: 2015. június 22.

Zene árad a kis stúdióban lévő hangfalakból. A rendező hang nélkül beint, és tartja az ütemet a kezeinek ritmikus intéseivel. A zene hangosodik és a kart együtt énekeljük, hangosan és vidáman, „Hitszellem, hitszellem szakít minden kötelet!”

Az elmúlt pár év alatt a Keresztény Testvéri Közösség szellemi énekeket írt és vett fel, hogy felemelje és buzdítsa a hallgatókat. Ma, része vagyok egy kis csoportnak, amelynek egy olyan különleges lehetőség adódott, hogy része lehet ennek az ének projektnek. Arra kértek minket, hogy jöjjünk ide, és énekeljünk néhány új éneket, amelyet később ingyen közzétesznek zenemegosztó honlapokon, mint például a Brunstad.org és Spotify. Nem vagyunk profi énekesek - a szó semmilyen értelmében sem - és csak két nap van arra, hogy befejezzük, ezt a nagyra törőnek tűnő feladatot.

Bemelegítés

A rendezőink tapasztaltak már a zenekészítésben a Keresztény Testvéri Közösség számára, és a hangunk előkészítését egy „rekedt bemelegítéssel” kezdtük – ami nagyon érdekesnek tűnik, ha ilyenben még nem vettél részt. A rendezőnk rávett, hogy kiabáljunk egymással, illetve, tegyünk, úgy mintha csokit rágnánk és minden féle furcsa arcot vágjunk. Azt mondták, hogy ez azért fontos, mert előkészíti hangunkat, és hasznos mellékhatása, hogy minden feszültséget és idegességet, amit eddig érezhettünk, eltűntet.

„Nem tudtam mást tenni a mosolygáson kívül”, mondja Naomi, aki Ausztráliából jött. „Nagyon könnyen lehet, hogy zavarban vagyunk és feszélyezettnek érezzük magunkat, mikor másokkal veszünk fel énekeket. De pont, hogy az ellenkezőjére van szükség, hogy átadhassuk az ének üzenetét!”

A zenében lévő Szellem

Amikor zenét hallgatunk, nem nehéz érezni azt a szellemet, ami árad belőle. A legtöbb modern zene az önzőségre és élvezetre teszi a hangsúlyt. A bűnnel és romlással henceg. És ez a szellem belénk áradhat a fülhallgatónkon keresztül.

Van egy mondás: „Az vagy, amit eszel”. A zenével is így van. Amit választok, hogy hallgatok, az befolyásolja a hozzáállásomat és gondolkodásmódomat. Milyen zenének teszem ki magam?

A legtöbb modern zene az önzőségre és élvezetre teszi a hangsúlyt. A bűnnel és romlással henceg. És ez a szellem belénk áradhat a fülhallgatónkon keresztül.

Ma azért vagyunk itt, hogy ez ellen kiálljunk. Hogy felvegyük a harcot az olyan zenék ellen, amelyek a tisztátalanság és a „csak én” üzenetét hirdetik.

„Van valami különleges a Keresztény Testvéri Közösség által előállított énekekben”, mondja Liz, aki Észak-Amerika Nyugati Partjáról érkezett ma ide. „Gyakran a mindennapi életünkhöz szólnak. Így könnyen emlékezhetünk ezekre az énekekre a nap folyamán. Amikor kísértve vagyok az idegességre, csüggedésre, haragra, vagy akármilyen más rossz szellemiségre, csak énekelnem kell egy éneket, és ezek a szellemek elillannak! Olyan hálás vagyok, hogy ezeket az énekeket eszközként használhatom a bűn elleni harcaimban!”

Ezekkel az énekekkel az evangéliumot hallgathatjuk munkába vagy iskolába menet.

Azok az énekek, amelyet a Keresztény Testvéri Közösség állít elő, egy igazi áldás a hozzáférhetősége miatt. „A legtöbb ember nagyon aktív életet él,” mondja Naomi. „Nincs mindig megadva az a lehetőség, hogy leüljünk és Bibliánkat kinyissuk és olvassuk. Ezekkel az énekekkel az evangéliumot hallgathatjuk munkába vagy iskolába menet.”

Az ének üzenetének kiemelése

A rendező megállít minket néha tanáccsal és a buzdítás szavaival. Naomi figyelmesen hallgatja, szívére véve e szavakat. „Arra van lehetőség, hogy későbbi vágással javítsunk hamis hangokon, de szellemet és érzést nem lehet utólag belevinni”, mondja.

Arra kérnek, hogy képzeljünk el valakit, akit szerintünk segítene ez az ének, és úgy énekeljünk, mintha egyenesen neki énekelnénk. „Nagy szükségem volt erre, hogy ne énekeljem kevesebb erővel, mint amivel írták az éneket”, mondja Naomi.

Arra kellett figyelnem, hogy úgy énekeljem az éneket, hogy inkább az üzenetét adjam át, mint hogy egy kellemes éneket vegyünk fel.

Liz ugyanezt a felelősséget érezte. „Arra kellett figyelnem, hogy úgy énekeljem az éneket, hogy inkább az üzenetét adjam át, mint hogy egy kellemes éneket vegyünk fel. Azt akartam, hogy ez jöjjön ki és úgy énekeljem, ahogy a szívemben volt.”

Mi egy erőteljes ének értéke?

Az éneklés meglepően fárasztó lehet. A nap végére fáradtan hagyjuk el a stúdiót, de úgy érezzük, hogy valami különlegesnek voltunk a részesei.

„Olyan jó volt együtt lenni, és olyan építő az énekek jelentéseit megbeszélni a felvételek között”, mondja Liz. „Reményem, hogy mások is használni tudják majd ezeket az énekeket a Sátán elleni harcukban. Gondold csak meg, hogy milyen hatalmas eszköz lehet a harcainkban és a győzelemhez! A nap végére olyan közel éreztem magam a mennyországhoz, és olyan békésen!”

„Remélem, azok akik hallgatják ezeket az énekeket erősítve lehetnek, hogy folytassák”, mondja Naomi. „Remélem, hogy eljutnak arra a hitre, hogy lehetséges győzelmes életet élni – egy olyan életet, amelyben Sátán semmit sem dönt el! Még akkor is, ha csak egy valaki képes ezeket az énekeket használni, hogy megállja helyét, a mai nap nem volt hiába!”