Fussatok ki belőle, én népem!

Fussatok ki belőle, én népem!

Írta: Richard Savage | Publikált: 2015. december 8.

„És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle [Babilonból] én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból” Jelenések könyve 18,4

Vajon hány ember olvasta ezeket a szavakat és gondolkodott el azon, hogy számára mit jelent? Lényeges dolog, hogy ez a hang a mennyből jött és azokhoz szólt, akiket Jézus az „Ő népének” nevez. Kik az „Ő népe”? És mi a „Babilon”?

Pál megjósolta Timóteusnak, hogy nehéz idők következnek, és hogy a kereszténység leplével az emberek „magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéketlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői lesznek” (2 Tim. 3,1-5).

A világgal való barátság ellenségeskedés Istennel.

Ez hűtlenség – ragaszkodni saját bűnös vágyainkhoz és kapaszkodni Krisztusba, mintha ezzel jóvátennénk bűneinket. Ezt Pál és Jakab szellemi paráznaságnak nevezi, míg János tisztán kijelenti, hogy a világgal való barátság (a természeti test kívánsága, a szem kívánsága, és az élet kérkedése) Istennel való ellenségeskedés. Az, amit Isten a nagy Babilonnak, a paráznák és a föld utálatosságainak anyjának nevez, egy vallásos szervezet, amely a fenevad hátán ül – egy világi rendszer, amit a Sátán irányít. A Sátán évszázadok óta támogatja a kereszténység egy formáját, amely az embereket nem győzelmes élethez vezeti, hanem emberi tanokhoz és vallásos tekintélyekhez köti, és amelynél megvan az Istenfélelem látszata, de megtagadja a megfeszített élet erejét.

Hát nem látjuk egyre tisztábban, hogy ez a hamis kereszténység a fenevad útjait követi Isten szeretete és parancsolatai helyett, és elnézi a fenevad erkölcstelen útjait ahelyett, hogy elutasítaná őket?
Tudjuk, hogy nem mindenki, aki Jézust Úrnak nevezi, tartozik a mennyeknek országához, hanem csak azok, akik teszik Isten akaratát, és elfordulnak a törvénytelenségtől (Máté 7,21-23). „Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.” (Galácia 5,24) Gyűlölik a bűnt, győzelmes életre vágynak, és mindig Istennek akarnak tetszeni.

Az ilyen emberek nem nyugszanak bele a „parázna rendszerbe”. Ezekben az utolsó napokban Isten megnyitja az emberek szemeit, hogy lássák Babilon és a fenevad borzalmas romlottságát. Néhányan teljesen jó szándékból megpróbálják átalakítani saját keresztény ágazatukat, hogy inkább Istennek engedelmeskedjenek, mint embereknek, és az Ő szavát kövessék, ahogyan a régi idők reformátorai. Ugyanazt a bánásmódot tapasztalják a parázna szellemtől, mint Isten népe a korábbi nemzedékekben: elnémítják és kiközösítik őket. A parázna javíthatatlan. A szó a mennyből ez: „Fussatok ki belőle, én népem!”

A szó a mennyből ez: „Fussatok ki belőle, én népem!” De hová menjenek?

De hová menjenek? „Menjünk ki tehát ő hozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván.” (Zsidók 13,13). Mi történt Jézussal a „táboron kívül”, megszabadulva az emberek véleményétől és elvárásaitól? Megfeszítették. A táboron kívül vannak azok, akik hisznek a Jézussal együtt való megfeszítettségben. Nem elégednek meg azzal, hogy Jézus megfeszíttetett értük, hogy bűnbocsánatot nyerjenek jóvátevő halála által, hanem arra vágynak, hogy legyőzzék a bűnt és vele együtt uralkodjanak az életben – most és az örökkévalóságban. Ahelyett, hogy csupán kapaszkodnának egyfajta „kereszténységhez” anélkül, hogy feladnák saját bűnös vágyaikat, megfeszítették testüket indulataival és kívánságaival együtt.

„Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy a kik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, aki érettök meghalt és feltámasztatott.”(II. Kor. 5,15). Habár az egész világ bűneiért halt meg, azokat, akik valóban megbánják bűneiket, mélységesen hálásak Isten kegyelméért és bánkódnak gyengeségeik miatt, nem táplálhatja olyan tanítás, amely csak bűnbocsánatot tud nyújtani. Legrosszabb esetben a parázna bűnbánat nélküli megbocsátásról tanít, és hagyja, hogy az emberek folytassák bűnös életüket a mennybe jutás hamis reménységével.

Arra vágynak, hogy legyőzzék a bűnt.

Ő feltámadt, így meg tud adni nekünk minden segítséget, amire szükségünk van ahhoz, hogy teljesen neki éljünk és hogy az Ő kiváltképpen való népe legyünk, jó cselekedetekre igyekezők (Titusz 2,14).

Isten maga gyűjti össze egy testté mindazokat, akik megfeszített életet élnek. Ők hűek Jézushoz, mennyei vőlegényükhöz, és az Ő mennyasszonya lesznek, értékes tulajdona, akikért meghalt (Jel. 19,7 és 21,1-27).