YEP

Más kultúrák ismerete, önkéntes munka, missziós munka és közösségi élet – ez csupán néhány fő összetevő a Keresztény Testvéri Közösség nemzetközi ifjúsági programjából – a YEP-ből (Youth Exchange Program).

 

 

Az erős összetartás, az eleven környezet és az égő, közös lelkesedés a Közösség keresztény értékeiért a YEP-ben való tartózkodást életre szóló élménnyé, tapasztalattá teszik.

Mi a YEP?

YEP (Youth Exchange Program) a Keresztény Testvéri Közösség nemzetközi ifjúsági programja. Célja, feladata:

  • Nagyobb ismeretet biztosítson a Közösség hitbeli alapjáról és történelméről
  • Útbaigazítást adjon a missziós munka és a közösségi élet tekintetében
  • Tanítsa és kiterjessze a nemzetközi kultúrákat és nyelveket
  • A közös munkán keresztül hozzájáruljon a multikulturális környezet elfogadásához és tiszteletéhez
  • Lehetőséget nyújtson az önkéntes munkára a Közösség konferenciái és projektjeiben

Ki vesz részt benne?

Minden évben megközelítőleg 250 fiatal (18 és 25 év között) vesz részt ebben a programban, egy éves időtartamra. A YEP-ben általában körülbelül 30 különböző országból vannak résztvevők. Megközelítőleg egyharmaduk norvég, a másik harmad európai országból jön és az utolsó harmad a világ többi tájairól. Akik részt vesznek, különféle kultúrákból jönnek és a hátterük is nagyon különböző. Mindemellett közös motivációval rendelkeznek – egy évet az életükből arra akarnak használni, hogy hozzájáruljanak a közösség tevékenységéhez – és abban reménykednek, hogy ez az év sokat fog adni nekik cserébe.

Mit csinálnak ők?

A YEP-ben töltött év nagyon eseménydús és tartalmas. Az ifjúsági program főképpen a következő tevékenységekből és lehetőségekből áll:

Képzések

A YEP-ben középpontban áll a Közösség hitbeli alapjának és történelmének ismerete, ezért tanítanak különböző témákban ezen a területen belül. A közösségi tevékenységek nagy része Brunstadban, Norvégiában folyik, ahol a Keresztény Testvéri Közösség fő missziós központja van. Ezért természetesen nagy hangsúly van helyezve a norvég nyelv oktatására elméleti és gyakorlati szinten is. A norvég résztvevők mentorként segítik a külföldieket. A YEP-ben töltött év után a legtöbb fiatal jól tud norvégul kommunikálni.

Missziómunka

A résztvevők közül sokan aktívan részt vesznek a missziómunkában, amit a Keresztény Testvéri Közösség szervez. Néhányan filmeket készítenek és a közvetítéseket szervezik, mások a honlapokkal és az online médiával foglalkoznak. A Közösség irodalmi kincsekkel rendelkezik, és néhány résztvevő ezek saját nyelvükre fordításán dolgozik. Ezeken kívül énekek, zenék és audio könyvek teljes körű feldolgozása zajlik, amelyeket a missziómunkában használunk.

Néhány YEP-résztvevő el is utazik a világ különböző tájaira missziós célból. Az előző öt évben voltak YEP-misszionárusok Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában és Kelet-Európában.

Közösségi élet

Sokan azok közül, akik már részt vettek a YEP-ben, később azt mondták, hogy a közösségi élet megtapasztalása volt a legnagyobb hatással rájuk, ezt tudták később a legnagyobb mértékben hasznosítani. A fiatalok aktívan részt vehetnek az építő összejöveteleken, szolgálatokban, imaórákon és gyakran meglátogatnak néhány Keresztény Testvéri Közösségbeli helyi gyülekezetet. A YEP az egyéni szerepekre és felelősségre is összpontosít a közösségi életben, és széleskörű lehetőségeket kínál az egyéni fejlődésre az ajándékaik használata által a szolgálatban. A cél az, hogy a YEP-ben töltött év után a résztvevők képesek legyenek aktívan részt venni feladatokban és szolgálatokban a helyi közösségükben.

Önkéntes munka

Az önkéntes munka központi része a programnak. Itt lehetőségük van a résztvevőknek egy közös célért egymás mellett dolgozni. Ez egyedülálló összetartást hoz létre, és erősen hozzájárul az összhanghoz és a különböző kultúrák iránti toleranciához.

A résztvevők közül sokan töltik a YEP-beli egy évet a Brunstad Konferencia Központban, Stokkéban (Norvégiában). Itt a Keresztény Testvéri Közösség nagy, nemzetközi konferenciákat szervez évente öt-hat alkalommal, nyaranta pedig körülbelül két hónapig kizárólagosan a Közösség használja a központot. A YEP-résztvevők töltik be a vendéglátó szerepét ezeken az eseményeken, gyakorlati feladatokat kivitelezve és sok szolgáltatást nyújtva azok számára, akik a konferenciákon részt vesznek. Nagyon sok feladat van, amit meg kell oldaniuk, és a mindenre kiterjedő munkatervet is előre el kell hogy készíteni.

A Keresztény Testvéri Közösségnek sok gyakorlati projektje van a világ különböző tájain, mint például helyi összejöveteli és konferenciatermek építése. Néhány YEP-résztvevő ilyen projektekben vesz részt és együtt dolgozik a helyi gyülekezet tagjaival.

Kultúrák megismerése és kapcsolatépítés

A YEP-ben sok lehetőség van a különféle kultúrák megismerésére és a kapcsolatépítésre. Például kulturális esteket szerveznek a különböző nemzetekre és kultúrákra összpontosítva. A különböző csapatfeladatok során a résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy jobban megismerjenek más kultúrákat, és az a felaladatuk, hogy bemutassák ezeket egymásnak.

Az közös munka, a közös élet és a közös étkezések ugyanúgy, mint az együtt eltöltött szabadidő egyedülálló összhangot és kapcsolatépítési lehetőséget teremt. A legtöbben azok közül, akik eltöltöttek egy évet a YEP-ben, sok személyes kapcsolattal és tapasztalattal térnek haza, és a legtöbben fenntartják ezeket a kapcsolatokat a későbbi életükben.

Szabadidő és társas tevékenységek

Annak ellenére, hogy a YEP-ben töltött év nagyon elfoglalt, sok munkával és képzéssel, sok idő van szabadidős tevékenységekre és közösségi együttlétekre. A sok ünnepi alkalmat és csoportos utazásokat a résztvevők gyakran fénypontnak tekintik. Sok lehetőség van sportolásra, zenére és kinti tevékenységekre is.

Csere

A legtöbb YEP-résztvevő a Brunstad Konferencia Központban, Norvégiában lakik. Azonban az utóbbi években a Keresztény Testvéri Közösség más országokban és kontinenseken is megalapozta ezt a programot. Több és több fiatal vesz részt csereprogramokban más YEP-egységekben, Norvégián kívül. Ez az irányvonal előreláthatóan folytatódni fog, és a Közösség több nemzetközi YEP-projektet kíván megnyitni a következő években.