Az istenfélelem nem idejétmúlt

Az istenfélelem nem idejétmúlt

Írta: Harald Almås | Publikált: 2016. augusztus 5.

Isten az alkotónk és vezérünk. Akik Jézus Krisztushoz járulnak, soha nem lesznek idejétmúltak vagy régimódiak.

„Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet (a mi emberi akaratunk), aki pedig vet a szellemnek (Isten akarata), a szellemből arat örök életet.” Galácia 6,8. Aki az istenfélelem útjáról letér, kis idő után sötétség lesz elméje körül. Ekkor azt hiheted, hogy amit gondolsz, mondasz vagy csinálsz, jogos, pedig valójában megveted  Istent és az Ő akaratát.

Aki az istenfélelem útjáról letér, hamarosan sötétség lesz elméje körül.

A gőg ebben a gondolkodásban katasztrofális. Magadat és gondolataidat Isten fölé helyezed. Ennek oka gyakran a gyávaság és félelem attól, hogy mit fognak az emberek gondolni. Megadod magadat a kor szellemének, és az emberi gondolkodás felváltja Isten törvényét. A gőg pedig az alázatosságot váltja fel, magadat teszed úrrá, és ítéled a Szentírást. Majdnem mindig ez hangzik: Tilos ítélkezned! Mégis észreveszed, hogy gyakran ítélsz másokat, és kritizálsz olyanokat, akik Isten Igéjét meg akarják tartani. Róma 1,3-ban olvashatjuk, hogy mi jellemezi romlott természetünket. Ilyen az emberi természet. Ez a szomorú eredmény onnan jön, hogy a teremtett dolgokat nagyobbra tartják, mint a Teremtőt. Róma 1,25. Pál így foglalja össze: „És a békességnek útját nem ismerik. Nincs isteni félelem az ő szemük előtt.” Róma 3,17-18.

Törvényesség, merev keresztény élet, mindig önelégült élet – ezeket az istenfélelem hiánya eredményezi. Ez egy szellemi örvény, ahol embertársainkra könnyen kritikus szemmel tekintünk.

Az igaz istenfélelem mindig aktuális.

Az igaz istenfélelem most és a jövőben is időszerű és aktuális, magában hordozza az örök ígéreteket. Írva van a bölcsesség kezdetéről, hogy a bölcs dicsőíti Istent és az Ő akaratát. Az istenfélelem szellemileg mozgékonnyá és rugalmassá tesz minket olyan módon, ahogyan a lazac úszik az árral szemben a rohanó patakban. Az istenfélelem feltámadottá tesz bennünket, akik az igazság alapján állunk, és ez az igazság kifejeződik Isten szavában. Az istenfélelem könyörületes és önfeláldozó emberekké tesz minket, akik mások javára dolgoznak, és szeretik felebarátaikat.